Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A valódi újdonság a hajléktalanság keletkezésének újszerű megközelítése, amivel Lukács Tamás kereszténydemokrata képviselő előrukkolt ebben a vitában.
„És ne higgyük azt, hogy Lukács azért beszél hülyeségeket, mert Semjén Zsolttal együtt felszívott egy vastag csíkot a parlamenti klotyóban: nem, neki minderről saját tapasztalata van. »Bátorkodtam elmenni egy hajléktalanszállóba, ahol 10 férfi közül 8-nak a története úgy kezdődött, hogy amikor elváltam. Ezért senki nem felelős?« Dehogynem felelős, tisztelt képviselő úr, tudjuk, a nők a felelősek! Ezek a riherongyok, akik megszerzik a lakást, felnevelik a gyerekeket, sőt dolgoznak is közben – valami ilyen állhatott össze Lukács Tamás fejében. És hogy egy centit sem túlzunk, annak bizonyítására álljon itt Lukács Tamás néhány válogatott megnyilvánulása, amelyek mutatják, milyen mélységekből bugyog fel a nemzeti-konzervatív honatyákban a női másodrendűség eszméje.”